Lesz támogatás a termelői összefogásra?

 Előrelépés a termelői csoportok ügyében

A július 8.-től hatályos 127/2016 Korm. rendelet eltörölte a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Programban szereplő - termelői csoport jogcím keretében elérhető - támogatás felhasználásának egy korábbi kormányrendeletben rögzített korlátozását. A kormányrendelet, és az FM szabályozás ellentmondásának megszüntetését szervezetünk 2015 novemberében kezdeményezte (ld. csatolmány), így az új kormányrendeletet örömmel üdvözöljük.

 

A mai napon a Miniszterelnökségen tartott egyeztetésen, amelyen a Miniszterelnökségről Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, és Kis Miklós államtitkár, szervezetünk részéről Patay Vilmos elnök, és dr. Szabó Zoltán főtitkár vettek részt, kormányzati ígéretet kaptunk a pályázati kiírás meghirdetését akadályozó további kérdések mielőbbi rendezésére, valamint a szövetkezeteknek a fejlesztési stratégiában betölthető szerepének áttekintésére