Szervezeti hírek

Szakmai előadás a szövetkezés és a Nemzeti Együttműködés Rendszere közötti kapcsolatról

Nemzeti Együttműködés Rendszere= Szövetkezet?

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetben Lórand Károly vezetésével neves közgazdászok és szociológusok szakmai műhelyt indítottak ez év februárjában. A sorozatban 2015. május 27.-én került sor szervezetünk főtitkárának,  Szabó Zoltánnak " Miként segítheti a szövetkezeti rendszerfejlesztés a Nemzeti Együttműködés Rendszerét? " c. előadására.

Búcsú Nagy Bálinttól

 Elhunyt dr. Nagy Bálint

Dr. Nagy Bálint nyugalmazott egyetemi tanár, a növényvédelem kiemelkedő képviselője, aki a rendszerváltást követően tevékenyen segítette a szövetkezeti megújulást is. Együttműködését 2009-ben szervezeti kitüntetéssel ismertük el. 2010-ben a szövetkezeti együttműködésről vallott nézeteiről szólt az általa elmondott laudáció, amellyel szervezetünk átvehette a Magyar Örökség Díjat. 

Kamarai küldöttértekezlet

 A NAK országos küldöttértekezlete 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2015. április 21.-én Gödöllőn tartotta éves országos küldöttértekezletét. A rendezvényen részt vett Patay Vilmos elnök, és országos küldöttként Szeremley Béla társelnök. Szeremley Béla e jogkörében tett hozzászólásában hangsúlyozta a termelők szövetkezeti együttműködéseinek agrárágazati fontosságát, és ezzel összefüggésben az őket negatívan érintő, a kamarai tagdíjjal kapcsolatos – NAK alapszabály szellemével össze nem egyeztethető- adminisztratív eljárás problémáját, amelyet szervezetünk részéről már korábban írásban is jeleztünk.

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége konferenciát tartott a mai napon

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége március 25-én szakmai konferenciát rendezett. A rendezvényen részt vett Patay Vilmos a HANGYA Szövetkezetek Együttműködésének elnöke, és dr. Szabó Zoltán főtitkár is. A gazdasági szabályozók aktuális kérdéseiről tartott kerekasztal beszélgetésen Pájtli József, a HANGYA Felügyelő Bizottságának tagja képviselte szervezetünket. A rendezvény nyitó előadását Czerván György, az FM államtitkára tartotta.

Termelői csoportok, TÉSZ-ek NAK tagdíja

 NAK válasz a tagdíj ügyben tett tájékoztatásunk kapcsán

Március 19-én 18:27-kor érkezett válasz a március 12.-én honlapunkon is közzétett levelünkre. Az abban foglalt tájékoztatásunk megerősítése mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívta a figyelmet, hogy a kiegészítő adatszolgáltatás (a szükséges táblázat a március 12.-i hírünk csatolmányában megtalálható!) válaszukban leírtak szerinti teljesítésének a jogvesztő határideje az igazgatói levélben nem pontosítottan e hét vége, azaz péntek, illetőleg feltételezhetően vasárnap 24:00. A NAK igazgatójától kapott levél a csatolmányban olvasható.

HANGYA levél NAK tagdíj ügyében

 Levél az Agrárgazdasági Kamara elnökének

Több szervezetünk jelzése alapján levélben fordultunk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökéhez a termelői csoportok, TÉSZ-ek kamarai tagdíjszámításának gyakorlatával kapcsolatban. Az elektronikus úton megküldött levél a csatolmányban található.

HANGYA vélemény a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Tervről

 Vidékfejlesztés 2014-2020

A Miniszterelnökség február elején társadalmi vitára bocsájtotta az EU 2014-2020 közötti programozási időszakára kidolgozott Vidékfejlesztési Tervet. A február 28.-i határidővel lezárult véleményezés keretében a HANGYA vezető testületének tagjaitól kapott véleményeket figyelembe  véve az előterjesztés (ld. az e témával kapcsolatos korábbi hírünkön elérhető link!) szerkezetéhez igazodva a csatolt álláspont került megküldésre.

10 éve, 2005 február 21-én kezdődött meg a gazdademonstráció traktoros bevonulása Budapestre

 A MAÉT 10 tagszervezete MAGOSZ zászló alatt vonult be a felvonulási térre a traktorokkal, amely teljesen megtelt. A gazdák a minisztériummal történő, Jakab István MAGOSZ elnök által vezetett tárgyalások egy szakaszában március 2- 6 között a Parlament és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete közti Kossuth térre vonultak kifejezve a követeléseik iránti elszántságukat.
A látványos traktorvonulás és táborozás két vezéralakja Bagi Béla és Péter Mihály voltak, akik nemcsak megszervezték, hanem közel egy hónapon keresztül irányították ezt a hatalmas gazdatömeget.